Site Loader

Sokan az év elejéig halogatják a változtatást, pedig évente 86 lehetőség adódik a kezdésre, legalábbis Daniel H. Pink: Mikor című könyve szerint. Ezt a számot kapod akkor, ha összeadod a hónapok első napját, a hétfőket, szülinapokat és más jeles napokat. 

Az én véleményem az, hogy valójában évente 365 nap áll rendelkezésre arra, hogy belefogj abba, ami már egy ideje nem hagy nyugodni. Ugyanis akkor tudsz tartósan az életed részévé tenni egy szokást, tevékenységet, bármit, ha a motiváció belülről fakad. Szerintem pusztán a dátum, évforduló, újév nem elegendő ok, csak akkor, ha egyébként már megvan az elszántság.

Ha azt érzed, hogy kellően motivált vagy és egyébként neked segítenek a dátumok, akkor ne habozz, vágj bele az ötleted megvalósításába, tegyél a céljaidért, hiszen ma fixen egy ilyen nap van.

Elkezdeni nem is olyan nehéz egy új szokást, tevékenységet, fenntartani viszont már annál nehezebb. Biztos te is tudsz rá számos példát, legyen az akár a folyadékbevitel növelése, testmozgás, olvasás…, az első napokban még figyelsz, aztán már csak azt veszed észre, hogy egyszer-kétszer kimaradt, végül a homlokodra csapsz, hogy már napok, hetek óta nem csinálod azt a bizonyos dolgot.

Hozok néhány tippet, amelyek segíthetnek abban, hogy könnyebb legyen betartani az újévi fogadalmadat.

Legyen egy társad!

Bizonyított, hogy sokkal nagyobb eséllyel jutsz el a célodig, ha van valaki, aki együtt megy veled végig az úton. Akitől kérdezhetsz, aki számonkér, akinek beszámolhatsz, aki ha meginogsz támogat vagy legalább meghallgat. Ez a személy lehet a párod, egy hozzátartozód, barátod, a mentorod. Amitől ez egy kiegyenlített felállás lehet az az, ha ő is vállal valamit és te is számon tudod kérni őt, tudod viszonozni a támogatását, beszámoltok az eredményeitekről, amelyet akár egy közös platformon vezethettek is.

Amikor sok évvel ezelőtt életmódot váltottam, egy barátnőmmel együtt kezdtem bele az egész “kalandba”. Számos előnnyel járt. Volt kinek bevallani, ha megkozmetikáztuk az ételnaplónkat, de megosztottuk egymással az apró sikereinket is. Sokkal elveszettebb lettem volna egyedül, ebben biztos vagyok. 

Kövesd nyomon a haladásodat!

Nemcsak magát a célt érdemes minél részletesebben vázolnod, de akár szokáskövetőt is használhatsz, hogy ne az emlékezetedre kelljen hagyatkoznod. Ha például olyan egyszerű szokásokat szeretnél megfigyelni, mint az olvasás gyakorisága, a folyadékfogyasztás, a testmozgás, akkor ezekre tökéletesen alkalmas lehet a legegyszerűbb szokáskövető. 

Itt jegyzem meg, hogy nem javaslom, hogy egyszerre sok dolgon akarj változtatni, mert óriási figyelmet követel majd, ami miatt sokkal esélyesebb, hogy nem leszel a végletekig kitartó. Inkább egy dologra koncentrálj egyszerre! 

Határozd meg az új tevékenység időigényét!

Határozd meg az új szokás, tevékenység valós időtartamát! Azaz ne csak magát a folyamat időigényét vedd alapul, hanem az esetleges előkészületi illetve lezáró szakaszt is kalkuláld be.

Ha például elmegyek futni egy órát, akkor az nem 60 percet jelent, hiszen nem futóruhában töltöm a napjaimat. Átöltözöm, magamra aggatok némi technikát, elmegyek futni, majd itthon nyújtok, zuhanyzom, átöltözöm.

Hasznos, ha már most van egy reális képed arról, hogy az adott dolog valójában napi, heti hány percet, órát jelent majd. Így kevesebb az esélye annak, hogy az idő hiánya miatt hagyod ki, mivel a heti terveid összeállításakor ezt az időtartamot veszed majd alapul. 

Amennyiben egy teljesen ismeretlen tevékenységet kezdesz el, amelynek az időtartamát nem tudod megbecsülni, akkor kérdezz meg valakit, akinek már van ebben a dologban gyakorlata. 

Ha pedig a fogadalmad valamilyen tevékenység csökkentése vagy megszüntetése, akkor számold ki, hogy mennyi időt nyersz ezáltal napi, heti, havi szinten, majd írj egy listát azokról a tevékenységekről, amelyek elfoglalhatják az előző helyét. 

Építsd fel lépésről lépésre!

Ha kitűzted a konkrét célodat 2021-re, bontsd le kisebb feladatokra azt. Például, ha eldöntötted, hogy ez lesz az az év, amikor egészen biztosan elindítod végre a vállalkozásodat, akkor ezt nagyon aprólékosan ki is kell dolgoznod.

Nem azt mondom, hogy már most tudnod kell, hogy hogy fog kinézni a faviconod, de azt mindenképp tisztáznod kell, hogy mi lesz a pontos tevékenységed, mennyi időt szeretnél hetente a vállalkozásépítésre fordítani, milyen típusú feladataid lesznek és ezeket milyen napokon, hogyan fogod tudni elvégezni.

A vállalkozói menetrend kialakítását akkor is javasolni szoktam, ha egyelőre csak az alapokat szeretnéd megteremteni, mondjuk blogot írsz és közösséget építesz. Már ennél a fázisnál is szükséged lesz egy rendszerre.

Ugyanez igaz akkor is, ha például a rendszeres testmozgást tűzöd ki célul. Pusztán annak a leírása, hogy heti két edzés, nem hoz majd igazi áttörést. Magamról tudom.:)

Gondold végig szisztematikusan, milyen sportot, hogyan, milyen gyakorisággal fogsz végezni? Mire van szükséged ahhoz, hogy elkezdd? Milyen online edzéseket tudsz az otthonodban kivitelezni? Egyáltalán mi az a mozgásforma, ami igazán tetszik?

Ha levezeted részletesen akár a következő 12 hónapra a célkitűzéseidet, sokkal nagyobb az esélye, hogy kitartó leszel.

Bíráld felül az eddigi teendőidet!

Nehogy már azon múljon egy szuper ötlet megvalósítása vagy az egészséges életmód bevezetése, hogy egyszerűen nem tudsz időt szánni rá! Ha meghoztad a döntést, hogy belevágsz valami teljesen újba, vagy csak komolyabban veszed azt, amivel eddig foglalkoztál, akkor emiatt nyilvánvalóan módosul a prioritási listád, így nagy eséllyel lesz olyan tennivaló, amit ez a tevékenység kiszorít. Hiszen nem az időd lesz több, hanem a feladataid összetétele változik meg. Ez a kiszorított feladat lesz az, ami delegálható vagy amit nem is kell megcsinálnod, vagy csak nem a közeljövőben. 

Türelem!

Ez vicces tipp tőlem, hiszen nem tartom magam kifejezetten türelmesnek. De egy új elhatározásnál azt hiszem még én is az vagyok magammal szemben. Amikor például elkezdtem futni, illetve eleinte csak ütemesen gyalogolni, nem tűztem ki még célokat sem egy ideig. Pár hónap után fogalmaztam csak meg konkrétan, hogy mennyit szeretnék mozogni. Nem mindig tartottam magamat a tervhez, de nem ostoroztam magam, inkább kielemeztem, hogy mikor milyen okból hagytam ki a mozgást, megfigyeltem a ritmusomat és elkezdtem ehhez igazítani az elvárásaimat is.

Szóval a türelem és az elfogadás, hogy nem minden nap tudsz majd jól teljesíteni, az is a folyamat része. 

 

Legyen az újévi fogadalmad akár a több olvasás, a rendszeres testmozgás, a vállalkozásod elindítása, vagy akár a kevesebb online töltött idő, bármi, én nagyon sok sikert és kitartást kívánok neked hozzá!

Post Author: Hegyi Timi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük