Site Loader
0

A tömbösített főzés (meal prepping), mint konyhai időnyerési módszer, már régóta foglalkoztat, de csak ez év januárjában tettem vele egy próbát. Nem újévi fogadalomból vágtam bele a konyhai kalandba, egész egyszerűen arra gondoltam, hogy sokkal jobban tudok majd összpontosítani az éppen akkor induló Start programomra, ha tudom, hogy ebédszünetben csak ki kell vennem az ételt a hűtőből.

Az online programom négy hete alatt végig előre főztem. Reméltem, hogy ezzel a technikával sok időt spórolok majd. Végül  azonban nem csak időt nyertem. 

Tervezés és listagyártás

Első lépésben elkészítettem a menütervet egy hétre előre. Alapul vettem természetesen azt, hogy mi van a hűtőben, spájzban, de írtam egy kedvenc alapanyagok és bevált menük listát is, ahol a szezonális alapanyagokat helyeztem előtérbe. Külön étkezéstípusonként is összeírtam, hogy miket szeretünk, így készült: reggelik, főételek, levesek és köretek lista is. 

Miután elkészültem a kis listáimmal és meghatároztam, hogy milyen alapanyagokat fogok felhasználni az otthon meglévő készletből, megírtam a bevásárlólistát, hogy csakis azokat a dolgokat szerezzem be, amikre tényleg szükségünk van.

Majd azt is eldöntöttem, hogy heti két alkalommal, szerdán és szombaton járok majd piacra és szerdán és vasárnap főzök majd több adagot előre.

Kezdeti lépéseim

Abban, hogy a nagyüzemi főzés nem azt jelenti majd a gyakorlatban, hogy egyetlen ételből készítek hatalmas adagot, azt már az elején biztosan tudtam. Szeretek változatosan étkezni, és ha már azért (is) csinálom a tömbösítést, hogy kényelmesebben teljenek a napjaim, akkor nem szeretnék a menüben kompromisszumokat.

Azt a taktikát választottam, hogy vasárnap főzök 3 napra előre, méghozzá 3 különböző ételt. Így minden nap választhatunk kedvünk szerint. Az ételadagokon nem változtattam, minden ételből pontosan ugyanakkora mennyiséget főztem, mintha csak az az egyféle fogás készült volna.

Az első héten kicsit túlzásba estem, mert nemcsak a főételeket (rakott édesburgonya, fasírt zelleres krumplipürével, sült csirke  rizzsel) készítettem el előre, hanem kétfajta reggelit (amerikai palacsintát és padlizsánkrémet) és levest (brokkoli krémlevest) is.

Egyébként minden elfogyott szerdára, úgyhogy ez nem feltétlenül volt rossz döntés, viszont tény, hogy az egész vasárnap délutánt a konyhában töltöttem. Középidőben meg is kellett szakítanom az alkotómunkát egy frissítő futással, hogy ne legyen monoton a főzés.:) 

Miután szerdára kiürült a hűtő, ismét elmentem a piacra, viszont elkövettem egy hibát. Egész egyszerűen nem volt menütervem, azaz bevásárlólistám sem. Ezt a problémát rutinból orvosoltam ugyan, fejben gyorsan összeraktam a következő napokra a menüt, de ez a beszerzés már közel sem volt olyan sikeres, mint az első alkalommal. 

Tehát, már az első héten megtapasztaltam, hogy a menü alapos megtervezése, az alapanyagok következetes feltérképezése, és a bevásárlólista megírása jelentik a meal prep első, kihagyhatatlan lépéseit.

Ahogy teltek a hetek, egyre inkább kirajzolódott, hogy hogyan is tudom én ezt jól csinálni. Rutint szereztem.

Ahogyan ma csinálom

A négy hetes tesztidőszakot követően változtattam néhány dolgon. 

A szombati piacozást igyekszem elkerülni, ilyenkor ugyanis a hosszabb sorok miatt kétszer annyi időt vesz igénybe a bevásárlás (lemértem:)), mint hétköznap, így amikor csak tehetem már pénteken letudom a beszerzést.

Ez azt jelenti, hogy legkésőbb péntek reggelre meg kell írnom a menütervet! Azaz, már nem írom meg egy hétre előre az egész heti menüt, mindig csak a következő 3-4 napra koncentrálok.

Azt, hogy a hét első napjaira melyik napon főzöm meg előre az ételeket (szombaton, vasárnap, vagy akár hétfőn) lazán kezelem. A hétvégi családi programokhoz igazítom a konyhai munkát. 

Csak a főételeket készítem el előre, így az impulzív főzésnek, sütésnek is teret engedek, aminek a pitét kedvelő családtagok nagyon örülnek.

Az időnyerésen túl

Mióta kialakítottam ezt a konyhai szisztémát, egyértelmű számomra, hogy a tömbösített főzéssel nemcsak időt, hanem sok minden mást is nyerek.

Az egyértelmű, hogy időt és pénzt spórolok. Amíg nem voltak saját tapasztalataim ezen a téren, azt gondoltam, hogy fárasztóbb lesz a főzés, de szerencsére nem így lett.

Egyrészt azért, mert kialakítottam egy kis rituálét a főzés óráira, amitől hangulatos lesz az egész művelet, másrészt összességében kevesebb időt töltök a konyhában ahhoz képest, mintha naponta főznék.  Akár három különböző dolgot is tudok egyszerre sütni a sütőben, ugyanannyi idő alatt három különböző étel készül el egyszerre.

A beszerzésnél célirányosan haladok, csak azt veszem meg, amire szükségünk van, ami biztosan elfogy, így sokkal gyorsabban végzek, mert a helyszínen már nem kell döntéseket hoznom.

Nemhogy nem unalmas az étkezés, kifejezetten változatosabb így a menü és nincsenek kényszermegoldások. Azóta alig készült itthon tonhalas spagetti, amit tavaly egyébként szerintem sokkal többször főztem, mint amennyi bármilyen szempontból indokolt volt. Most csak akkor készítem, ha a gyerekek ezt kifejezetten kérik. (Ezt  persze mindig frissen, kívánságra prezentálom.)

Nincs benne nagy titok, de sokkal könnyebb figyelni az egészséges táplálkozásra is akkor, ha tudatosan állítom össze a menüt.

Nem beszélve arról a megnyugtató érzésről, hogy néhány óra főzést követően mindent elpakolok, kitakarítom a konyhát és a következő napokban csak tálalom a választott menüt. 

Kevesebb a konyhai hulladék. Az ételmaradék mennyisége minimálisra csökkent. Ami köszönhető egyrészt a tudatos vásárlásnak és annak is, hogy az alapanyagok felhasználásakor sokkal inkább figyelembe veszem, hogy a lejárata, romlandósága miatt, melyiket célszerű leghamarabb elfogyasztanunk, mi kerüljön bele a menütervbe.

Január óta nem tagadom, volt “átlagos” hetünk is, amikor szinte minden nap főztem, mert valami közbejött, de az is előfordult, hogy valamelyik családtag meglepett minket egy kis finomsággal, kedvenc menüvel.

Mindent figyelembe véve azt kell mondanom, hogy összehasonlíthatatlanul kényelmesebb az, amikor nem aprózom el a konyhai munkát.

Néhány konyhai trükköm:

  • A házi pizza remek megoldás arra, hogy az egyébként friss, de kis mennyiségben megmaradt alapanyagokat felhasználjam.
  • A sietősebb reggelekre elkészítek előre egy nagy adag granolát, amit üvegben tárolok, hetekig bevethető reggeliként egy kis mandulatejjel, de kitűnően feldobja a kis házi pohárdesszerteket is.
  • Az üvegedények, befőttes üvegek a kedvenc ételtárolóim, nemcsak azért, mert könnyebb tisztán tartani őket, hanem azért is, mert mindig látom, hogy miből mennyi maradt, és még jól is  mutatnak a hűtőben.:)
  • Mindig tartok készleten néhány olyan alapanyagot, amelyekből pillanatok alatt  összedobok egy gyors ebédet, vacsorát, ha valamiért a tervezettnél mégis előbb fogynának el az ételek.

Ha te is szeretnél egy kis időt nyerni, vagy csak azt érzed, jobban tudsz úgy koncentrálni a munkádra, figyelni a gyerekekre, ha nem kell a konyhapult mögé beállnod minden egyes nap, akkor azt javaslom te is tegyél egy próbát!

Készíts egyszerre többfélét vagy nagyobb adagot az ételekből úgy, ahogy az számodra kényelmes, ahogy neked logikus. Az így szerzett tapasztalatokat pedig kitűnően tudod majd kamatoztatni akkor, amikor zsúfoltabb napoknak, heteknek nézel elébe. 

főkép: Unsplash (s-well-CJdZ800-Fbs)

Post Author: Hegyi Timi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük